Ifjúsági Military Eb, Waregem (BEL) 2009-09-12
Szeptember 12. Szombat, a díjlovaglás második napja
Ma elsőként lovagolt Udvarhelyi Anna Őzikével a négyszögbe. Pontos, de középszerű, kicsit szürke programját a zsűri 56,53% -ra értékelte. A program közepétől a kezdetben feszes ló egy jobb állapotot kínált fel lovasának, amit ha Anna jobban kihasznál az eredmény jobb lehetett volna.
Annát Schaller Eszter követte a négyszögben. Mayenne reggel már le lett lovagolva, jó állapotban dolgozott.
A program előtti melegítés alatt is nyugodtan és pontosan dolgozott, a program során ellenben feszes volt, kapkodott, amit Eszter jól tudott lereagálni.
Eredménye 53,75% ami elsősorban a lovas, de mindenki számára csalódás. Eszter nagyon nagy elvárásokat támasztott önmagával szemben a többi lovasunkhoz hasonlóan.
Délutánra maradt utolsó csapattagunk Orbán Gabi és Cattani. A ló nem jó állapotban, de a feladatokat hiba nélkül végrehajtotta. Gabi többször pontatlan volt, eredménye 50,14%, ami messze elmarad a várakozásainktól.
A rutinosnak mondható lovasaink tehát alul teljesítettek.
A mai tereppálya bejárása során a lányokkal próbáltam megértetni, hogy egy jó csapat eredménnyel a terepen a helyezésünkön sokat javíthatunk. Nem a sor végén zártuk a díjlovaglást, senkit nem érhet az a vád, hogy nem akarta eléggé a jó eredményt a mai vagy a tegnapi napon.
Csapatversenyben a hátrányunk a hatodik helyezéshez képest kettő ellenszegülés. A terep komoly, de megoldható. Mindenki nagyon elszánt, én személy szerint bízom a jobb folytatásban.
Szurkoljunk együtt a gyerekeknek!!!
HAJRÁ LÁNYOK!!!
Waregem, 2009-09-12
Schaller Gábor
szövetségi kapitány
A verseny honlapját megtekintheti itt.
A Magyar Ifjúsági Lovastusa Válogatott bemutatkozó anyagát megtekintheti itt.
Korábbi beszámolóinkat itt olvashatja:
Ifjúsági Military Eb, Waregem (BEL) 2009-09-11
Ifjúsági Military Eb, Waregem (BEL) 2009-09-10
Úton a csapat
Ifjúsági lovasaink készülnek a nagy megmérettetésre
Figyelje honlapunkat, ahol folyamatos közvetítést adunk a csapatról, illetve az Európa-bajnokságról.




