Önkéntesek

Hazai versenyek - Nagykanizsa
Bemutatkozás
    Látogató infó    Nagykanizsai Military 2010    Támogatók    Önkéntesek    Sajtó    Korábbi versenyek    Elérhetőségek

Önkéntes Segítői Hálózat


Az Önkéntes Segítők szerepvállalása az egyik legkomolyabb segítség, melyet a Szervező Bizottság kaphat. Minden Önkéntes Segítő fontos tagja annak a nagy csapatnak, amelyben mindenki azért dolgozik, hogy a lehető legszínvonalasabb verseny kerüljön megrendezésre. Segítségükkel jelentős mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a csapat többi tagja, a Szervezők, a verseny Hivatalos Személyei (bírók, nemzetközi felügyelők, stewardok, pályatervező) eredményesen végezhessék munkájukat. Az Önkéntes Segítők szerepe ezért kiemelten fontos. Ezt hangsúlyozandó, a Szervező Bizottság kifejezett figyelmet kíván fordítani a rendezvényen segítséget vállaló Önkéntesek összefogására és versenyre történő felkészítésére. Ennek érdekében 2008-ban elindítottuk az Önkéntes Segítői Hálózatot. Közösségépítési törekvésünk célja olyan baráti légkör kialakítása, amelyben örömmel dolgoznak mind a verseny szervezői, mind az Önkéntesek. Amennyiben csatlakozni szeretnél a csapathoz, amely Magyarország legrangosabb military versenyének szervezését és lebonyolítását végzi, jelentkezz az onkentes@eventing.hu email címen. Ugyanitt további részletes információt kaphatsz a részvétellel kapcsolatban. Munkatársaink készséggel állnak rendelkezésedre személyes beszélgetés keretében is, illetve találkozhatsz a csapat jelenlegi tagjaival különböző összejöveteleinken.


Az alábbi feladatok várnak rád a verseny alatt:


Írnok
Ülsz egy bíró mellett a díjlovagló négyszögnél, és igyekszel elkapni a villámgyorsan érkező értékeléseket és azon nyomban bőszen le is írod azokat. Olvashatalan kézírás előnyt jelent.

Utak és Kapuk
Mosolyogj és integess amint a lovasok elsétálnak előtted megint... és megint... és megint. Kérj autogramot a pólódra. Figyeld, ahogy nő a fű. Kezdd előről. Vigyázz a dühös lovasokkal: pálcájuk van.

Terepverseny akadálybírók
Figyeld a fokozódó izgatottságot, amint vágtában közelít a lovas a rögzített akadályok felé. És még rádiót is kapsz! Jelentkezz minél előbb, hogy elcsíphesd a legfrankóbb akadályok valamelyikét! Mivel ez a munka igényli a legnagyobb felelősséget, ezért csak gyakorlott önkénteseknek ajánlott.



Önkéntes. Miért jó ez nekem???

Nagykanizsai Military Ajándéktárgyak
Kaja & Pia
Szabad bejárás a látogatóktól elzárt területekre
Akadálybírói képzés



Keresd Noémit, az Önkéntesek Kapcsolattartóját
onkentes@eventing.hu

+36304745175